Az elmúlt évek során rengeteg vásárlós bejegyzést és videót csináltam, ahol bemutattam miket szereztem be egy-egy vásárló körút során. Azonban ritkán, vagy inkább soha nem meséltem a későbbi tapasztalataimról velük kapcsolatban így úgy éreztem itt az ideje visszanézni egy-két videót és értékelni azokat a sminktermékeket, amiket egy-egy alkalommal beszereztem. Mivel nem minden termék elérhető már a kollekciómban, vagy már régebben használtam őket, a videóban szereplő sminkbe is bevontam őket tesztelés céljából, és a tapasztalataimról, illetve az applikációról is készítettem egy-egy kisebb bevágást.
Most ahelyett, hogy megmutatnám, mit csináltam Szeptemberben, technikai fail miatt, inkább azt mutatom be, mit vettem Szeptemberben.
A mai napon elhoztam nektek, hogy mit is vásároltam a mostani Glamour napok alkalmával. Habár a vírushelyzet egyre csak fokozódik mégis nagyon sokan látogattak el a boltokba, még úgy is, hogy sok helyen az online vásárlás is lehetőség volt. Ennek ellenére sok helyen hatalmas tömeg volt, szinte lehetetlen is volt betartani a másfél métert, sőt, ott is nagyon sokan voltak, ahová kedvezmény nem volt, viszont kuponos helyek közelében volt.
Számomra idén főképpen csak a szükségesebb dolgok voltak a fókuszban, azonban nem számoltam azzal, hogy a mostanában Instagrammon elmentegetett sminktermékek közül mennyit is találtam meg a drogriák polcain kuponnal :'D
Ha tetszett a videó, ne habozzatok feliratkozni a csatornára, hiszen sok ehhez hasonló kontentet készítek oda :)
A blogot sajnos már egy jó ideje nem vezetem rendszeresen, ez talán már nem is újdonág, hiszen soha nem voltam a túlzott rendszeresség híve - habár a környezetem néha nem feltétlenül ezt mondaná. Viszont az elmúlt pár hónapban, főleg akkor, amikor beütött a koronavírus, és jöttek az önkéntes házi karanténok meg kijárási korlátozások, új projektbe kezdtem. Igazából nem túl nagy szám, a legtöbb ember butaságnak is gondolhatja, azonban számomra nagyon jó lehetőséget adott, hogy a közösségi médiákban felgyűlt elmentett dolgokat végre a való életben is hasznosítsam.
Amikor közösségi médiára gondolok, itt most elsősorban a Pinterestről beszélek, mert hiába ott nem a saját selfiek, meg videók reklámozása és a lájk gyűjtése a cél, a Pinterest is egy fajta közösségi média, ahol a különböző ötleteinket gyűjtjük. Nekem pedig ez a gyűjtés ment egy kicsit az agyamra. Valljuk be, szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki szépen kitalált táblákba mentegeti a sok száz vagy akár ezer pint, anélkül, hogy akár egyet is kipróbált volna közülük. Azok pedig csak ott vannak.
Én viszont úgy döntöttem, hogy most változtatok ezen. Siri és a random számok segítségével minden hónapban kiválasztok pár pint a tábláimból, amiket szeretnék kipróbálni abban a hónapban. Persze az egész megvalósítás nem tökéletes, viszont már így is nagyon sok dolgot kipróbáltam a Pinterest tábláimról, hála ennek a kis projektemnek.
Persze meg is akartam örökíteni ezt a projektet, így már hónapok óta veszem fel az anyagot, és osztom meg youtube-on az eredményeimet, és úgy gondoltam néhány kedves blogolvasóval is megosztom ezt az ötletet, illetve megmutatom nektek a haladásomat. Ezzel a bejegyzéssel nem feltétlenül csak a videók "reklámozása" a célom, hanem, hogy mindenkinek felhívjam a figyelmét ezekre a "felesleges" dolgokra, amiket napi szinten megteszünk. Elmentünk valamit későbbre mert majd egyszer ki akarom próbálni. Nem, itt az ideje, hogy mindent most próbáljunk ki, és hagyjunk fel ezzel a majd később attitűddel, hiszen ez a viselkedésforma nem csak ezekre a virtuális dolgokra, hanem a saját életünkre is vonatkozik. Ezzel szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy próbáljunk meg egy picit jobban a jelenünkben élni, mint a majd-ban reménykedni :)
Itt pedig az én kísérletem látható:
Március:
Április:
Május-Június:
Július
Szóval, megint csak elkövettem azt a hibát, hogy felvettem egy videót, megvágtam, majd hagytam ülni a gépemen több, mint egy évet. Lehet, hogy kicsit elkéstem a publikálásával, hiszen ezek már nem annyira számítanak újdonságnak. Szerintem viszont mindig érdekes látni, hogy miket vett az ember lánya, bármikor is, és igazából sminkről beszélünk csak, a nagy része még mindig megtalálható a drogériák polcain. Remélem, hogy ti is találtok ezek között valamit, ami kedvetekre való, vagy írjátok meg kommentben, hogy ti mit gondoltok egy-egy termékről :)
Ps. A bejegyzés végén megtalálhatjátok a felsorolt termékeket, árnyalatokkal együtt ;)
- Revolution Strobe Highlighter 'Northern Lights'
- Maybelline Master Chrome Highlighter 'Molten Gold'
- Coluorpop x Zoella highlighter 'Swipe Right'
- Revolution Vivid Baked Blush 'Make Love Instead'
- Revolution rúzs Life on the Dancefloor trendkiadás 'Invite Only'
- Colourpop x Disney Lux rúzs 'Belle'
- Colourpop x Delilah szatén finisű folyékony rúzs 'Wish'
- Colourpop Presicison szemöldök ceruza 'Black and brown'
- Colourpop BFF szempillaspirál 'Black on Black'
- Kiss műköröm
- Colourpop matt lippie stick 'Silk'
- Revolution Conceal&Define korrektor 'C2'
- Maybelline 24H Superstay alapozó 'o5 light beige'
- Essence Lash Princess szempillaspirál - a zöld
- Maybelline Baby Lips Sport 'Seas the blue'
- Essence BeYoutiful szemhéjpúder paletta
- Colourpop BFF filces szemhéjtus 'Black'
- Sleek iDivine 3AM szemhéjpúder paletta
- Milani Conceal & Perfect alapozó '00A porcelain'
- Colourpop x Kathleen Lights szatén folyékony rúzs 'Lucky Star'
- Revolution rúzs 'Deepen'
- Avon Superdefiniton szemhéjtus
- Avon Nourishing ajakolaj 'blossom'
- Avon Mark folyékony rúzs 'Maneater'
Az április rendkívül gyorsan eltelt, hát nem mondom, mert annyira eseménydús volt, egyszerűen már csak vége is volt. Már márciusban elkezdtem ezt a kis kihívás szerű dolgot, hogy megpróbálom az elmentett pinjeimet használni Pinteresten, hiszen most csak dísznek vannak körülbelül. A március annyira nem volt sikeres a kipróbálás terén, azt el is könyveltem egy tesztverziónak, de az április már sokkal eredményesebben zárult e tekintetben :)
Ti csináltatok valami érdekeset áprilisban?
Az egyik rendelésemhez kaptam ajándékként ezt a palettát, és habár most nem feltétlenül a sminkelgetésnek van itt az ideje, szerintem karantén alatt is készíthetünk magunknak különféle kinézeteket, és próbálgathatunk újféle stílusokat és technikákat. A mai bejegyzésben és a BH Cosmetics Royal Affair nevezetű palettáját próbáltam ki :)
A BH Cosmetics legjobb tudomásom szerint Magyarországon nem kapható, viszont szállít ide - a vámhatárra viszont érdemes figyelni. Nem tudom, hogy ez a paletta kapható e még az oldalukon, viszont érdemes körülnézni Glamboton, ott lehet kapni BH Cosmetics termékeket is.
A végeredményt, és összességében a véleményem a palettáról ebben a videóban található:
Ti hallottatok már erről a palettáról?
Bár már elég régi videóról beszélünk, hiszen 2019-es, de úgy gondolom, hogy a könyvek sohasem mennek ki a divatból, és ha a mostani otthonülős helyzetet vesszük figyelembe, szerintem éppen aktuális ez a poszt az unaloműzéshez.
Sajnos, egy napos késéssel, de meghoztam a következő bejegyzést a #31DBloggerChallenge keretében. A mai, illetve tegnapi nap a merengéseké és az álmoké volt, így tegyünk fel magunknak egy elméleti kérdést. Mi lenne ha megnyernénk a lottót?
Sokunkban felvetődik a kérdés ez nap mint nap, főleg amikor látjuk a közösségi médiákon a sok luxus dolgot, a sok utazást és gyönyörű házakat. Szóval most én is elkalandozom egy picikét. Nem reménykedem abban, hogy valaha is megnyerem a lottót, főleg mert nem lottózok, de ha egyszer mégis úgy adódna, hogy netalán egy random vett kaparós sorsjegyen megnyerném a főnyereményt ezt tenném
1.
Először is segítenék a családomnak. Bármilyen adósságra, hitelre szívesen odaadnám nekik a pénzt, hogy utána jobban kijöjjenek a keresetükből. Nem szeretném, ha nekem vagy bárki másnak lenne bármilyen tartozása vagy olyan gondja, ami megnehezítené az életét. Így ez lenne az első dolgom. Így ők is egy kicsivel tehermentesebben és boldogabban élhetnének.
2.
Ha maradna pénzem, egy részét félretenném magamnak lakásra természetesen, vagy éppen a jövőmre, ki tudja, de mindenképpen valami olyanra, aminek hasznát venném a jövőben. Mivel számomra most egy saját lakás lenne a prioritás, így egyelőre ezzel álmodozom, aztán ki tudja mit hozna az élet számomra.
3.
Az utolsó részét pedig mindenképpen szeretném befektetni. Nagy álmom nyitni egy menhelyet macskák számára. Kevés a csak macskavédő és mentő alapítvány Magyarországon, én pedig egyike szeretnék lenni a legnagyobb menhelyeknek. Szeretnék minél több macskát megmenteni az utcáról, és gazdához juttatni őket, vagy ha ez nem is sikerülne, egy boldog állandó otthont biztosítani számukra ott a menhelyen.
Persze az utazás, a drága holmik, ruhák és ékszerek is csábítóak, hiszen ki ne örülne nekik, de én ennél valami maradandóbbat szeretnék alkotni ennyi pénzzel, nem bután elszórni.
Szóval igen, ennyi is lenne az én kis álmodozásom.
Ti mit tennétek, ha nyernétek a lottón?
Ti mit tennétek, ha nyernétek a lottón?
A 10. nap a #31DBloggerChallenge keretében a legbüszkébb pillanatunkra fókuszál.
Számomra ez a pillanat még 11-ben történt a gimiben, amikor a francia csoportunkkal a latin délutánra készültünk. A latin délután az iskolában a második idegennyelveknek szentelt délután volt, amikor a különböző évfolyamok különböző csoportjai előadtak valamit. Ez többnyire szavalás vagy éneklés volt kisebb csoportokban, de akadtak szóló számok is. Nekem már kilencedikben is nagyon tetszett az ötlet, de az biztos, hogy nem mertem volna emberek elé állni. Aztán 11. osztályban, amikor erre a produkcióra készültünk, mégis úgy döntöttem, hogy szerencsét próbálok. Azelőtt pár héttel éppen a Bélier családot néztünk Néptáncon, és beleszerettem a filmbe, illetve a dalokba, így otthon is megnéztem mégy egyszer a dalokat pedig milliószor meghallgattam. Az egyiket különösképp megkedveltem, így úgy döntöttem megtanulom. Igazából soha nem volt vele más szándékom csak szerettem volna megtanulni. Oh, igen, egyébkén, fontos infó erről - a film francia, és a második idegennyelvem is a francia volt. Szóval megtanulgattam magamnak. Aztán elérkezett az idő, hogy elkezdjünk készülődni a latin délutánra. Már elég sok próba lement és már nem volt olyan sok idő hátra, de én végig azon gondolkodtam, hogy szeretném előadni azt a dalt. De persze én, az örök önbizalomhiányos, félénk lány a saját osztálya előtt sem tudott egy prezentációt előadni, nemhogy százhúsz ember előtt énekeljen. Végül, miután vége lett az egyik gyakorlós órának , odamentem a tanárnőhöz, és megkérdeztem, hogy egyéni produkciót is elő lehet-e adni. El volt ragadtatva mikor ezt meghallotta és nagy hevesen bólogatott, hogy persze, igen, mire gondoltam. Így hát mondtam neki, hogy énekelni szeretnék. Nagyon meglepődött, de mondta, hogy rendben, mutassam meg melyik dalra gondoltam és adjam elő neki. Ki is vetítette az interaktív táblára, becsukta a teremajtót, majd elindította a zenét. Kénytelen voltam a padnak támaszkodni hátulról, úgy remegett a térdem, félő volt, hogy ott helyben összeesek, de elénekeltem a dalt. Mikor vége lett, nagyon megkönnyebbültem, hiszen az egész alatt is végig remegtem. A tanárnő csodálkozva kérdezte, hogy hol bujkáltam eddig, ami miatt nagyon elpirultam. Hasonló dicséretet még nem igazán kaptam soha senkitől. Igazából nem is olyan sokszor próbáltuk el a dalt utána sem, talán olyan négy alkalommal, amikor segített a kiejtésem javításán, aztán elérkezett az idő. Az akkori legjobb barátnőm kísért el engem, ő támogatott, hogy merjek, hiszen előtte annyira tartottam titokban, amennyire csak lehetett. Emlékszem, hogy megkértem, álljon a terem végébe, pont velem szembe, hogy el tudjam énekelni a dalt, mert annyira féltem, hogy ha ránézek valakire, elfelejtem az egészet. Az előadás alatt is végig remegett a lábam, de végül csak végigment a szám, olyan gyorsnak és rövidnek hatott az egész, de egy frenetikus élmény volt számomra. Adrenalinnal teli, csodálatos, elbűvölő élmény, amire roppant büszke vagyok. Soha nem mertem az emberek előtt énekelni, és mégis ott voltam, én , az iskolámban, olyan emberekkel körülvéve, akiket még ha csak látásra is, de ismertem, és bumm. Megtörtént a csoda, amire vártam. Számomra ez a legbüszkébb pillanat az életemben. és még élek nem felejtem.
A fellépésemet az egyik barátunk fel is vette, be is illesztem nektek ide a videó linkjét.
Nektek mi a legbüszkébb pillanatotok?
A #31DBloggerChallenge 8. napja a tetoválások és piercingek napja. Nekem vajon van tetoválásom? Ha van, mit jelentenek? Vagy egyáltalán mit gondolok róluk? Vajon csak a magamutogató emberek csináltatnak tetoválást? Mi értelme? Minek az a sok plusz lyuk a testedbe? A véleményemet a kp után olvashatjátok.
Soha életemben nem tudtam hogy álljak a tetoválásokhoz, illetve piercingekhez. Megéri, nem éri? Fáj nem fáj? Tetszik nem tetszik?
Fun fact, hogy egészen tizedikes koromig nem volt kilyukasztva a fülem se. Ennek számos oka volt. Először is, gyerekkoromban nem lyukasztották ki a fülem, én pedig attól tartva, hogy begyullad a fülem, soha nem mertem. Ráadásul mindig is feleslegesnek is tartottam a fülbevalókat. Minek? Viszont, ahogy telt múlt az idő, egyre feszélyezettebbé váltam a fülem iránt. Olyan nagynak és elállónak tartottam, és úgy gondoltam nem illik hozzám, és azon gondolkodtam, hogy egy fülbevalóval talán jobban szeretném a fülem. De soha nem mertem megcsináltatni, mert féltem, hogy fájni fog. Végül összeszedtem minden bátorságom, és tizedikben végre fülbevalót csináltattam. Meglepődésemre pedig igenis tetszett és nem fájt maximum egy pillanatig. Szóval boldog fülbevaló tulajdonos lettem.
Másokon, azt mondom egy-két emberen szerintem egész jól áll a mindenféle fülre való piercing, bár szerintem nem mindenkinek. A többi fajta piercingre is azt mondom, hogy egy-kettő pár embernek jól áll, de az én véleményem szerint nekem a legtöbb nem tetszik. Persze mindenkinek szíve joga olyan piercinget csináltatni oda ahová akar, de ha valaki az én véleményemet kérdezi, én biztos, hogy őszintén megmondom neki, hogy jól áll-e vagy nem, vagy hogy tetszik vagy sem.
Na, és akkor térjünk át a másik megosztó dologra. A tetoválások. Tudom, sok embernek az a véleménye, hogy minek, meg magamutogatás az egész, meg ha öreg lesz az ember, hogy fog kinézni, de ez szerintem baromság. Ugyanúgy ebben is mindenkinek szíve joga eldönteni,hogy mit akar. Régen nem tudtam eldönteni, hogy szeretnék e tetoválást vagy sem. Voltak emberek akiken tetszett, meg helyek ahol jól néztek ki, de ugyanennek a fordítottját is láttam. Természetesen itt is tartottam attól, hogy pokolian fájni fog, hiszen mindig olyan nagy felhajtás van egy tetoválás elkészítése körül, legalábbis az emberek mindig így tüntetik fel. A másik dolog, ami számomra aggodalmat okozott, hogy mi lesz, ha a tetováló elrontja, és mi lesz akkor? Persze az is eszembe jutott, hogy mégis mit kellene és mi fog történni, ha nem tetszik magamon vagy megunom? Egy tetoválás úgy hiszem nagyobb felelősség annak tekintetében, hogy az ember nem túlzottan változtathat rajta, csak korrektúra, esetleg rátetoválás, vagy a drága lézeres eltávolítás, ami után ugyanúgy látszik a nyoma. A piercingek tekintetében nem olyan nagy az aggodalom, hiszen ha nem tetszik kiszedem és majd összeforr. Itt viszont bőven nagyobb a kockázat. Egyéb aggodalmak is felmerültek bennem. Mi fog történni, ha esetleg nem bírja a festéket a bőröm, vagy ha olyan munkahelyem lesz, ahol nem tiltott a tetoválás. Így a tetoválásról való ábrándozás sokáig csak ábránd is maradt.
Aztán minden megváltozott, amikor azzal álmodtam, hogy van egy bizonyos minta a hátamon amely annyira rendkívül tetszett, hogy végül eldöntöttem, én szeretném ezt a mintát magamra. Azonban ez sem volt olyan egyszerű, hiszen akkor még nem tudtam, mit jelent számomra a szimbólum, csak ott volt a fejemben. Később aztán, olyan három évvel később nyert értelmet számomra a szimbólum, és hopp tudtam, hogy én szeretném magamra tetováltatni. És hopp, ismételten tetoválóhoz készültem.
Igen, ismét, hiszen ekkor már volt egy tetoválásom, egy hangjegy, amit pár hónappal azelőtt csináltattam. Számomra mindig is a zene és az éneklés jelentett mindent, már egészen kicsi koromtól kezdve énekelek (a ház falai remek közönség) és már egészen gyerekkoromban is dalszövegeket írtam, és együtt énekeltem a tv-vel a reklámok és sorozatok dalait. Így nem is volt kérdés, hogy ez lesz az első tetoválásom. Nem egyedül mentem, nagyon féltem, féltem, hogy elájulok úgy be voltam parázva, de végül alaptalan volt a félelmen, hiszen egy cseppet sem fájt. Alig negyed óra, és egy kevés kissé zavaró de bőven elviselhető "karcolós" érzés után kész is voltam. A gondozása is egyszerű volt, majd egy hónappal később a viziten is csak aprót kellett a színezésen javítania.
Végül mikor meglett az álombeli tetoválásomnak a jelentése, tudtam, hogy meg kell csináltatnom. Sikerült is időpontot foglalnom a szülinapom előtt pár nappal, aminek nagyon örültem. Egész egyszerű kis minta, igaz eredetileg az egyik nyílvesszőt is üresen akartam hagyni, de végül ez lett az eredménye. Amikor a mintát felrakták a hátamra és megnéztem a tükörben elámultam. Ugyanazt láttam, amit álmomban. És tudtam, hogy annak ott kell lennie. A fekete és az üres a jót és a rosszat szimbolizálják, mint a jing-jang jelek, a két nyíl pedig az utakat. Számomra ez a kereszteződés két dolgot jelent. Hogy akivel találkoznod kell az életben, találkozni is fogsz. A jó és rossz a nyilakkal együtt pedig azt jelenti, hogy a rossz út néha nem feltétlenül olyan rossz, és megeshet, hogy pont a jó út a hibás.
Egy végtelen jegyet is tetováltattam még aznap a másik fülem mögé, hiszen mindig ezt a szimbólumot rajzolgattam a hüvelyk és a mutatóujjam közé, így valahogy evidens volt, hogy ő is egyszer maradandó darab. Lehet sablonnak gondolni ugyan a hangjegyet is és a végtelen jegyet, de számomra a végtelen jegy mindig egy emlékeztető marad arra, hogy akármilyen rosszul is érzem magam, és akármilyen mélyponton vagyok az életemben, minden megy tovább és egyszer ez is elmúlik.
Persze még tervben van egy-kettő tetoválás, és teljesen egyetértek azzal a mondással, hogy ha egyszer tetováltatsz, vagy megállsz egynél vagy többet csináltatsz még. Azalatt az idő alatt amióta megvannak még soha nem gondoltam arra, hogy meguntam őket, hogy feleslegesek, egyszerűen csak úgy hozzám tartoznak, hogy a legtöbbször el is felejtem, hogy ott vannak. Mondjuk én is meglepem az embereket, amikor meglátják, mindig megdöbbennek, mert kinézetre nem pont olyan vagyok, akiből kinéznek egy tetoválást.
Nos, ez az én véleményem, illetve történetem a piercingekkel és tetoválásokkal kapcsolatban. Ti mit gondoltok róla? Mi a véleményetek? Esetleg nektek is van tetoválásotok?
A mai nap a a hatodik nap a #31DBloggerChallenge keretében, ami arra buzdítja az embereket, hogy osszák meg a világgal azt a három tulajdonságjegyet amivel rendelkeznek és büszkék rájuk, szóval én is ezt fogom ma tenni.
Őszintén bevallom, kicsit nehéz most bármilyen jó tulajdonságra gondolni, ha engem kell nézni, hiszen hajlamosabb vagyok a negatív tulajdonságaimat hangoztatni (ami valljuk be, nem túl pozitív), de azért csak sikerült összehoznom ezt a három pontot.
1. Mindig őszinte vagyok
Sajnos életemben nagyon sok olyan komoly hazugsággal találkoztam, amely jól felépített kapcsolatokat és életeket döntött romba, így az idő múltával felszedtem magamra az őszinteség képességét. Utálom a hazugságot, rosszul vagyok tőle, így sokszor inkább a kemény igazságra támaszkodom, és hiszek abban, hogy az őszinteséget jobban kellene értékelni a mai világban. Persze nálam is becsúszik néha egy-két kisebb elhallgatás, de semmi komoly, sőt egyébként olyankor pocsékul is érzem magam, de nálam mindig az őszinteség lesz az első és nyerő. Illetve ugyanezt várom el mástól is (hiszen én is így állok az egészhez, a hazugság - bármely formája is, nagyon taszító számomra )
2. Nem adom fel
Addig harcolok, amíg meg nem kapom, amit akarok. Tudom, ez néha nem túl pozitív tulajdonság, de egyszerűen képtelen vagyok feladni valamit, amíg el nem érem azt a bizonyos kitűzött célt. Persze, ezt realisztikus dolgokra értem, mert mindenkinek vannak olyan dolgai, amik elég lehetetlenek, de mégis akarják. Szóval minden követ megmozgatok annak érdekében, hogy sikerüljön valami, még ha úgyis tűnik, hogy nem halad semmi előre, nálam viszont mindig megvan a fejemben arra vonatkoztatva, hogy mik is a következő lépések a céljaim elérésében.
3. Álmodozó típus vagyok
Szerintem a három tulajdonság közül ez a legmegosztóbb, hiszen sokan ezt negatív tulajdonságnak tekintik. De én nem így vagyok ezzel, hiszen szerintem az egyik legjobb dolog álmodozni. Mert aki ilyen, képes a legnagyobb rossz közepette is kialakítani maga körül egy kis teret, ahol megpróbálja feldolgozni az egészet pozitívan, és más jó dolgokra koncentrál, nem pedig a rosszra körülötte. Szeretem, hogy álmodozó típus vagyok, mert rengeteg fantasztikus ötletem születik így mindenféle dolgokra, kreatívabbá és pozitívabbá tesz.
Szóval, a mai napon a #31DBloggerChallenge kereein belül, a mai napon megismertetem veletek a blog nevének történetét. Nos, igazából nagyon egyszerű egy történet. Amikor ennek a blognak a megalkotásán gondolkodtam, csak egy valamit szerettem volna nagyon igazán. Egy jól hangzó nevet neki. Sok embernek van mindig valami saját szava, vagy mondása, esetleg egy menő beceneve amit felhasználhat címnek a blogjához vagy egy márkanévnek. De nekem soha nem volt. Szóval elkezdtem gondolkodni. Fogtam a vezetéknevem, végül addig játszadoztam vele, míg hozzáadtam egy sz-t, elvettem egy r-t és az i-t angolosan megváltoztattam y-ra. Szóval megalkottam a Készyt, egyébként is mindig kedveltem a Casey nevet, így úgy gondoltam a magyarosabb verziója is jó lesz nekem. A semmiség pedig abból fakad, hogy ugyebár nincs igazán semmilyen fontos tematikája a blognak csak vonalak,így kábé minden rajta van, ami csak lehet.
Így ez is lenne az egész. Nem túl nagy történet, de úgy gondoltam megosztom :D
Sziasztok! Elég sok idő eltelt, nem? De bizony. A részletekbe nem mennék bele, hanem rögtön bele is vágok a mai bejegyzésem témájába. A mai nap a 31 napos Blogger Kihívásom második pontját olvashatjátok. A mai napon 20 tényt osztok meg magamról különböző közösségi platformokon. Mindenhol 5 db-ot olvashattok külön külön.
A platformok ahol ezek a tények megtalálhatók:
Tik Tok: IDE KATTINTVA meg tudjátok nézni
Instagramon: IDE KATTINTVA a 31DBlogChall story highlight alatt láthatjátok őket.
Illetve a Facebook oldalamon IDE KATTINTVA olvashatjátok őket :)
Na de lássuk is, ide milyen tényeket hoztam.
1. Körülbelül 12 éves korom óta írok.
Megannyi blog és történet megalkotója lettem 12 éves korom óta, az egyik kedvenc akkori könyvem inspirált az írásra, amely még a mai napig fent van a gépemen.
2. A kedvenc virágaim az ibolya, a tulipán és az orchidea.
Mindenki általában a rózsát preferálja, azonban én sokkal jobban kedvelem az egyszerű kis ibolyát, a kecses tulipánokat, amelyekből bőven volt itthon kiskoromban, hála a szomszéd néninek, illetve rengeteg orchidea élt velünk már az évek során, amely miatt én is megkedveltem őket.
3. Introvertált típusú ember vagyok
Sokan csak bunkónak vagy kínosnak tartanak, úgy hogy nem ismernek, valójában viszont csak annyiról van szó, hogy egy vérbeli introvertált vagyok, és rendkívül kényelmetlenül érzem magam az emberek körében.
4. Eredetileg Kommunikáció és Médiatudomány szakra szerettem volna járni.
Imádom a médiát, az írást, eredetileg nagyon érdekelt az újságírás, mint szakma, illetve a rádiózás is, azonban valószínűleg soha nem tudtam volna elhelyezkedni a szakmában, így jött a mostani szakom.
5. Hatalmas könyvmoly vagyok.
Valószínűleg már feltűnt, hogy imádom a könyveket, több féle bejegyzés is született ebben a témában, illetve a youtube csatornán is találkozhattok könyves bejegyzésekkel.
Nos, vessük össze a tavaszi és az őszi Glamour napokat. Nem tudnám őszintén megmondani, hogy melyik a népszerűbb, bár ha azt vesszük figyelembe, hogy ősszel már fenyeget minket a kabátok és meleg cuccok időszaka, amely kissé fullasztóvá teheti a vásárlást, egyértelműen a tavaszira voksolnék. Nem csak ez a nyomasztó öltözet, hanem idén a betegség is akadályozó tényező volt számomra a vásárlásban, lázasan, fájó végtagokkal, így jelentősen kevesebb dolgot vettem a mostani Glamour napokon, mint tavasszal. Így is vásároltam persze - panaszra nincs okom, és ha kíváncsiak vagytok arra, hogy mit vettem, az alábbi videóban megtekinthetitek ;)
Nem tudom, hogy mi történt a júliussal, de jó hamar itt hagyott bennünket, még fel sem fogtam, hogy itt volt, és már vége is. A július nagy részt a munkáról szólt, mind fesztiválokon, mind a szokásos munkahelyemen, valamint önkénteskedni is voltam :) Mindegyikről megtaláljátok majd a videókat a csatornámra, ha a nevekre kattintotok :)
Ezen kívül persze nagyon keveset aludtam, szerintem ennyire fáradt még soha nem voltam, néha annyira besűrűsödtek a dolgok :D Barátkoztam nagyon sokat, ami tőlem nagy haladás, új ismerősökre tettem szert, amiért nagyon hálás vagyok, és sikerült megújítanom a kapcsolatom Istennel is :)
Persze ez azt jelenti, hogy nem túl sok időm volt pihenni, vagy ilyesmi, hiszen nem igen volt túl sok szabadidőm, de pár filmet és egy könyvet azért bele tudtam sűríteni a szoros programrendembe.
Sok Taron Egerton filmet néztem a hónapban egy kihívás kedvéért, de egyébként nem bántam meg, mint kiderült, egész jó színész barátunk :D Az ifjúság végrendelete szép film volt, bár azt hittem, hogy a női főszereplő nem fogja úgy érzékeltetni az egész hangulatát, de tévednem kellett. Az eleinte karót nyelt Vera érzései tökéletesen leírták a világháború által érzett fájdalmakat és gondolatokat. Ha már háború, a Pearl Harbor is megnézésre került, és elcsodálkoztam azon, hogy mennyire tetszett a film, pedig mikor elkezdtem már leírtam előre, mert meg voltam győződve arról, hogy nekem háborús film nem tetszhet. Hát, tévednem kellett, ugyanis szívszorító volt az egész, megspékelve romantikával és izgalommal.
Nem egyszer mondtam, hogy én irtózom a magyar filmektől, körülbelül gyerekkorom óta. Valamiért soha nem tetszettek, olyan snassz volt az összes, kicsit gagyi hatása volt, és rettentően nem tudtak lekötni. Ez elmúlt években azért persze láttam pár jót is, szerencsére egy kicsit jobb véleménnyel vagyok most már, de még mindig nem tiszta. Ezért is vártam annyit, hogy megnézzem a Kincsemet, pedig annyira érdekelt, végül ennyi idő után győzött a lovak iránti rajongásom, és huh. Új magyar kedvencet arattunk hölgyeim és uraim. Pedig ráadásul történelmi a film is, ami megint csak nem az én műfajom, de ez teljesen levett a lábamról. A színészi játék, a hely, a hangulat, a jelmezek nagyon korhűek voltak, csak ámuldozni tudtam és máris vége volt.
Dráma is kijutott a hónapra, mégpedig a Holdfény lett a választásom. Nagyon szépen bemutatja a kulturális különbségeket, hogy nem mindegy, honnan jössz, valamint a karakter is nagyon érdekes abból a szempontból, hogy alig beszél, de beszélnek helyette mások, és a tetteik. Látszik, hogy milyenek a befásult, nem elfogadó emberek, bemutatja, hogy mégis vannak olyanok, akik oltalmukba vesznek, mert vannak még jó emberek is. Hellyel-közzel, tegyük hozzá. Három különböző életszakaszban láthatjuk a fiút, három különböző névvel, vagy akár identitással. Az egész film maga nagyon lassú, és vontatott, érdemes úgy nézni, hogy elkötelezetten csak azt nézed, mert néha tud sokkolni azért, én munka közben néztem, és fogalmazzunk úgy, hogy néha a felindultságtól nem igazán bírtam rendesen a melóra koncentrálni. Szóval lassú és monoton egy kicsit az egész, de szép és hála az égnek, reális lezárást kapunk.
Sokáig hanyagoltam az életemből a Kingsman filmeket, köszönhetően egy rosszul sikerült kampányfilmnek anno a sulinkban, hiszen egyáltalán nem kaptam kedvet hozzá, hogy megnézzem. Sőt, inkább az ellenkezőjét érték el vele. Viszont egy Taron Egerton kihívás miatt végül megnéztem mindkét részét és azt kell mondanom, hogy rosszul ítéltem meg az egészet. Először is, tipikus olyan kém film volt, amiben menő kütyük vannak, amiket én nagyon imádok. Másodszor, a próbatételes filmek is nagyon bejövősek szóval az már csak hab volt a tortán, hogy izgalmas volt a sztori és Colin Firth, valamint Taron Egerton is szerepelt benne. Ultimate kedvenc nem lett egyik film se, de ha látom, hogy valahol éppen megy a tv-ben, akkor nem feltétlenül fogok onnan elkapcsolni (márpedig én szinte soha nem nézek tv-t, nem is értem, miért van egy a szobámban, amikor nem is használom csak évente háromszor xd)
Annyira vágytam valami izgalmas filmre, és tudtam, hogy ez az lesz. A Ready Player One nem okozott számomra csalódást, minden percét élveztem. Egy olyan világba nyertünk megint betekintést, ami bámulatos, és hihetetlen, hogy valakinek egy ilyen világ lakozzon a fejében, hogy megszülessen egy ilyen fantasztikus dolog. Alig várom, hogy elolvassam a könyvet, az angol változata már a polcomon csücsül.
Megnéztem a Mary Poppins második részét, és ez egy kicsivel talán jobban tetszett, mint az első rész, habár szerintem itt Mary Poppins jóval arrogánsabb és önimádó volt, amit nagyon sajnálok, pedig Emily Blunt nagyon jól alakította Mary Poppinst, abszolúte illett hozzá a karakter.
Júliusban csak erre a könyvre futotta, Jamie McGuire Viharos szerelem című könyve egyértelműen nem lett a kedvencem, viszont egy olvasásra megfelelt.
Az augusztus eleje sem szolgált sok pihenni valóval az biztos. Pár nap itthon töltött munkás nap után már utaztunk is Budapestre, hiszen kezdődött a Sziget fesztivál, ahol mi is dolgoztunk. Ez volt a nyár leghosszabb fesztiválja, és azt hiszem a legfárasztóbb is egyúttal. Még fel sem lélegezhettünk ez után a munka után, már rögtön indultunk is Siófokra egy kis baráti nyaralásra, ahol négy szép napot töltöttünk el, őszintén bevallom, túl hamar lett vége. Ezután egy pár káoszos nap kivételével végre sikerült egy kicsit kikapcsolnom, folytattam az itthoni munkám, illetve volt időm végre rendesen eljárni konditerembe, filmet nézni, olvasni, habár a videóvágással nem úgy haladtam, ahogy terveztem, ezért mind a Csillagpontos, Szigetes, és Siófokos vlogok csúszni fognak sajnos egy picikét.
Merő véletlenségből kezdte bele ebbe a könyvbe Rebecca Donovantől. Éppen a könyvespolcomat nézegettem, azon is az elolvasandó kupacot, ami nyárra felgyülemlett, én pedig úgy éreztem szeretnék valami romantikus könyvet olvasni. Nos, jól választottam. Az Elakadó lélegzet pontosan azt szolgáltatta nekem, amit szerettem volna. Megmentésre szoruló lány, egy pasi, aki romantikus, és egy olyan legjobb barátnő aki egyben a kisangyal és a kisördög a válladon. Együtt sírtam, nevettem a könyvvel, és igen, együtt akadt el a lélegzetem a főszereplővel. Felüdülés volt egy jó könyv végre.
Annyira akartam szeretni a könyvet, de egyszerűen nem sikerült. A Varázslatos szerelemnek sem sikerült Erin és Weston párosát megkedveltetnie, sőt. Minél előrébb haladtam, annál ellenszenvesebb lett számomra mindkét szereplő. Egyre többet hisztiztek és cselekedtek logikátlanul, ami miatt kedvem lett volna mindkettőt jól pofán vágni. Valószínűleg nem ettől a sorozattól fogom megkedvelni Jamie McGuire műveit.
A Poketet még első "alone" Pesti utam alkalmával szereztem be, és úgy gondoltam ez a nyár tökéletes lesz arra, hogy elolvassam. Krúdy Gyulától azt hiszem nem olvastam még semmit, azonban a cím eléggé megragadta a figyelmemet. Ady Endre éjszakái, ahogy a címéből kitűnik, Ady Endréről szól, habár szerencsére nem abban a száraz irodalomórai hangvételben. Az egész életrajzi szerű, Ady Endre pesti időszakával ismerkedhetünk meg Krúdy Gyula elbeszélése alapján, ahogy ő látta a költőt. Nem volt hosszú könyv, én azonban hosszúnak éreztem. Némely részei tetszettek, némelyek azonban számomra kicsit unalmasak voltak, a sok név könnyen összezavart néha, így nem is volt kedvem folytatni, így az egész nyaram ezzel az olvasmánnyal való birkózásról szólt. Igaz, amely részeket kedveltem, azokkal hamar is végeztem, én azonban úgy érzem, még nem nőttem fel egészen ehhez a műhöz.
Most több filmet is sikerült megnéznem, azonban csak három film volt olyan, amit nagyjából értékelni is tudtam az összes közül. Nem gondoltam volna, hogy nekem fog tetszeni egy régi, old school retro film, azonban ismét tévednem kellett, mert a Sabrina nagyon szórakoztató kis filmnek bizonyult, és persze a romantika sem maradhatott el, ugyebár, szerintem nagyon aranyos kis film volt.
A Lazacfogás Jemenben annyira nem érdekelt mikor elkezdtem, de szerencsére, ahogy a történet cselekménye haladt előre, úgy kezdett egyre jobban tetszeni a sztori. Megint csak egy romantikus filmről beszélünk, ami sokkal inkább a finom, érintések nélküli romantikus filmek kategóriájába esik, szóval aki valami másra vágyik éppen, az keressen mást, én viszont nagyon élveztem, a vége habár kiszámítható, de olyan, aminek lennie kell.
Robin Hood - alakítja Taron Egerton. Gyerekek. Már sokféle Robin Hood filmet és mesét láttam, de ez. Snitten érkezett jó pár dühös hozzászólás a komment szekcióban, hogy elrontották a filmet, én azonban nagyon élveztem. Sokat panaszkodtak arra, hogy nem korhű a film, és valóban, akadt egy pár baki - bár szerintem szándékosan csinálták - a jelmezeket illetően, de nekem pont ez tetszett benne. Egy sokkal modernebb verzióban tálalták nekünk Robin Hood világát.
Két rövidfilm is felkerült a listára, az egyik az Extinguished, a másik az Anonimós, mindkettő romantikus kisfilm. Az Extinguished nagyon aranyos, még az Anonimós felettébb érdekes, először nem érted, aztán a vége felé egyre szórakoztatóbb lesz az egész, és a legjobb a csattanó az egészben.
A CAER is egy rövidfilm, mégpedig egy versfeldolgozás, amely szerintem gyönyörűen lett megcsinálva, ajánlom mindenkinek, hogy egyszer nézze meg.
Két sorozat volt, ami kitöltötte az augusztust. A Once Upon a Time mind júliusban, mind augusztusban velem volt, töretlenül szeretem a sorozatot, habár néha jól pofán rúgnék egy-egy szereplőt, és arról se feledkezzünk meg, hogy néha olyan plot-twistek fordulnak elő benne, hogy csak nézek, hogy wtf?!
Megnéztem végre én is a híres-neves Csernobil sorozatot, amiért mindenki odáig volt, mikor legelőször kijött. Persze megértem miért lett nagy durranás - kinda bunkó, de véletlen beszólás - a sorozat, hiszen az egész esemény világszerte híres volt, így pedig még jobban felhívta a figyelmet valami olyanra, ami egy hatalmas fekete pont az emberiség történelmében. Azoknak, akik tényleg keveset tudnak erről, a sorozat igazi történelem órának számít, nagyon sok hasznos dolgot megtudhatunk belőle. Én elég sokat tanultam erről a témáról így csak arról tudok írni, hogy a színészi játék milyen volt, hiszen számomra ezek most már csak szomorú tények voltak. Viszont azt kell mondanom, a színészek nagyon jól adták a szerepük. A közöny, a nemtörődömség, a pánik és a nemtudás tökéletesen átjött.
Na, mi telt el megint? Ja, egy újabb hónap, nagyon fantasztikus. Igazából, fel sem tűnt, hogy őszinte legyek. Annyira nagy a rohanás az életemben, hogy azt sem tudom, hogy merre jár a fejem mostanság. Most akartam megosztani a Pesti Vlogomat, mint bejegyzés, erre mit látok? Hogy még nem készítettem Júniusi Művelődőt, és örülnék neki, ha ez nem maradna ki. Szóval most itt vagyok, és próbálok valami értékelhetőt alkotni :D
Nagyon különös, de júniusban legtöbbször sorozatot néztem, amin magam is meglepődtem. A Jóbarátokból és a Legaciesből újranéztem pár részt, ami úgy jól esett, nem sokszor szoktam csak úgy újranézni pár részt, szóval ez új volt.
Befejeztem a Kaleido Star sorozatot, újra, és istenem. Imádom, szeretem, egy álom sorozat. Olyan csodálatos, komolyan mondom, hogy szavak nincsenek rá. Az ember csak nézi elámulva és azt kívánja bár az egész valóság lehetne. Elképesztő.
A PLL Perfekcionisták első évadát is befejeztem, amiről el kell mondanom, hogy a végére nagyon érdekelni kezdett, így már alig várom az új évadot, mert nagyon jól összerakták úgy, hogy az ember csak még többet akarjon belőle. ( Csak azért ne 8 évadot)
A Buzzfeed Unsolved True Crime és Supernatural sorozatokat az elejétől fogva követem, azonban a hónapban rendeztem egy amolyan egybe minél több részt megnézni pillanatot. Én személy szerint jobban kedvelem a Supernatural részt, de a True Crime se rossz.
Még mindig a Once Upon a Time-t nézem, jelenleg még csak a második évadnál járok, és a szálak ajjaj, egyre jobban kavarodnak, a legszívesebben mindenkit ülepen billentenék, de hát sajnos nem tehetem. Mindenesetre nagyon érdekes, kíváncsi vagyok a folytatásra.
Folytattam a Visszatérők új évadának részeit és meg kell mondanom, hogy az első pár rész után nagyon durván agyfaszt kaptam. Fogalmam sincs, mit akarnak kihozni belőle, de remélem nem szúrják el, mert van benne potenciál.
A hónapban volt időm egy kicsit énekelgetni, be is illesztem azokat, amiket nagyon szerettem a hónapban:
Ez pedig a legmegdöbbentőbb. Csak három új filmet láttam a hónapban, ami huh. Hát magamtól nem erre számítottam.
Még soha nem láttam a Mary Poppinst, ami tudom, szégyen, de engem soha nem érdekelt annyira. Furcsa volt számomra Julie Andrewst fiatalon látni, hiszen nekem a Neveletlen hercegnőből ismerős, de nagyon jól játszotta a szerepét. De! Annyira nekem a film nem jött be. Kicsit idétlen volt, meg túl hosszú, én nem tudtam értékelni annyira, amennyire szerettem volna.
A Milliárdos fiúk klubja nagyon durva volt, már ha azt nézzük, miről szól az egész. Rámutat, hogy a nagykutyák világában mennyire tudnak játszani az emberek, még a nem létező pénzzel is, megmutatja az "elit" élet árnyoldalát, a botrányokat, hogy egy ilyen helyen senki sem ártatlan.
A Schindler listája pedig lélegzetelállító volt. Annyira jól mutatja be a szörnyűségeket, hogy az ember nem bírja felfogni, hogy ez tényleg megtörtént. Voltak olyanok akik ilyet csináltak, és természetesnek gondolták. Undorító, de nagyon lebilincselő volt.
Érdekes módon sikerült egy kevés könyvet elolvasnom, illetve befejeznem.
A Miért jó hinni volt az eddigi legrosszabb hitről szóló könyv, amit olvastam, számomra túl száraz volt, nagyon az ember szájába akarta rágni a saját véleményét és nagyon tolta az általa kialakított igazságot, amely szerintem felelős lehet nagyon sok elvakult hívőért.
Jamie McGuire Véletlen szerelem című könyve is elolvasásra került miközben utaztunk a Voltra, és molyon olvastam, hogy nem ez az írónő legjobb könyve, szóval még nem adtam fel a reményt. Ezzel sem volt komolyabb gond, csak szimplán butácska volt az egész, és nem jól kifejtett. Értem én, hogy ez direkt ilyen rövidre írt kis trilógia, azonban jobban is ki lehetett volna fejteni benne ezt vagy azt így talán jobban tudtam volna azonosulni a karakterrel.
Krystal Sutherland A szerelem kémiáját is befejeztem, és teljesen igazam volt. Ez nem egy hétköznapi történet. Végül nem egy olyan happy endet kapunk, amire várunk, azonban én most mégis meg voltam elégedve a befejezéssel. Egy életszakaszról olvashatunk, egy időtartamról egy ember életéből és nem a megpecsételt sorsról, ahogy a legtöbb YA regényben, és pont ettől volt valódi és szerethető. Nem volt az egész túl idealizált, de túl mocskos sem, mindenből annyi volt, amennyi a valódi életben is megtörténhet.
A kedvenc könyvem egyértelműen a A kis francia panzió volt. Itt nem tinidrámát olvashatunk, hanem már felnőttet :D A lényeg a lényeg, hogy nagyon jól összeszedett, humoros, kellőképp pikáns, de idillikus, botrányos de mégis fülsüketítően nyugtató kis könyv ez, amit boldogság olvasni, és a letehetetlen kategóriát súrolja.
Sajnos az elmúlt hónapban nem volt időm megírni a Művelődőt, de ez nem azt jelenti, hogy nem marad el, hanem, hogy összekombinálom a májusi hónappal :D Jó...jó... így elég sok minden gyűjt össze, és annyira élménybeszámolót sem tudok írni mert teljesen összefolyt előttem ez a két hónap, szóval bocsi a kicsit "összecsapott" bejegyzésért :)
A két hónap alatt hála az égnek elég sokat sikerült olvasnom, mert sajnos az elkövetkezendő időkben sajnos ez megint nem fog összejönni. Így úgy jött össze, hogy 9 könyvet is sikerült kivégeznem.
A legutolsó elolvasott könyvem egy LOL szerzemény, a Tiéd leszek, amit egy kis frissítőnek olvastam a tanulás közben. Ebből a frissítőből az lett hogy egyhuzamban elolvastam az egészet, ami hajnal kettőig tartott, mert nagyon élveztem. Kis játékos történet volt, persze kiszámítható, de nagyon aranyos. Sajnos mostanában nem voltam oda a legutóbbi LOL könyvekért, de ez most visszahozta a reményt.
Egy Dream kiadásos könyv is végre elolvasásra került, a Mindig, néha, soha, amely egy egyfajta kicsavart szerelmi történet, egy listával és jó sztorikkal. Nagyon élveztem a könyvet, azonban nem volt olyan izgalmas számomra, így három különböző alkalom kellett ahhoz, hogy teljesen befejezzem.
Már évek óta ült nálam a könyv, de nem akaródzott elolvasni a Hűvösvölgyi Suli B épület első részét, mert egyszerűen nem. Nem olvastam az előző köteteket, nem is volt rá nagyon kedvem, aztán pár hónapja belekezdtem abba a projektba, hogy minden eddig el nem olvasott könyvemet elolvasom, mielőtt valami újba kezdenék. Így került ő is a kezembe. Nem volt egy nagy szám, de nem is volt annyira rossz mint amennyire gondoltam. Elég sok időbe telt mire elolvastam , de csak sikerült.
A tizenharmadik villamos egy nagyon szép novella, elég komoly témát feszeget, de társul bele egy kis szerelmi pötty is, szóval az elveszi az élét az egésznek. Mindenképpen tanácsolom az elolvasását.
Megható történetek tinikről. Nos. Hát nem tudom mit mondjak. Oké, oké. Valaki értékeli az ilyeneket, de én nem. Kis rövid írások különböző amerikai tinikről. Unaloműzőnek sikerült csak elolvasni.
A Fearless egy két kötet közötti kis könyvecske, ami az első hivatalos e-book vásárlásom eredménye, ugyanis sehogy máshogy nem lehetett megszerezni. Angolul volt, de nem bántam, a gyakorlás nálam soha nem árt :D Egyébként élveztem a sztorit, magát a sorozatot már elolvastam, de jó volt őt is elolvasni.
Kelley Armstrong Sötét erő trilógiája nagyot is szólhatott volna, ám ehelyett csak suttogott, véleményem szerint. A sztori, és az alapötlet felettébb érdekes elgondolás volt, de annyira "gyerek" szinten íródott meg a történet, hogy elvette belőle az izgalom és a feszültség nagy részét. Némely részek el voltak húzva, némely részek túlságosan össze voltak csapva, a kidolgozatlan pillanatok pedig összezavarták az embert. Nem mondom, hogy nem élveztem a történetet, mert mondjuk szívesebben olvastam a Reading&Writing órám helyett is, de ahogy említettem, nem volt túl jó az írásmódja, így elveszett belőle az a varázs, ami benne lehetett volna. Illetve a főhősnőnkkel is voltak gondjaim.
Ebben a két hónapban nagyon rákaptam a szuperhősös filmekre és társaikra, és mivel mindenhonnan csak a Bosszúállókról lehetett hallani, ezért úgy gondoltam, én is belekukkantok abba, hogy miről is szól ez a Marvel Univerzum. Bevallom, soha nem láttam egyet sem ezelőtt, így ez az egész újdonság volt számomra. Az elejétől kezdtem A Vasemberrel és társaival. Az Amerika kapitány élvezetes volt számomra, és ezt muszáj megemlítenem, hiszen teljességgel azt gondoltam a filmről, hogy én ezt unni fogom, de nem tettem, ami hűha, nálam egy elég pozitív dolog. A Vasemberrel kezdődött minden és magam is meglepődtem azon, hogy mennyire megnyert magának ez a Tony Stark :D Egyszerűen imádnivaló bár az egója néha az őrületbe tud kergetni. Az ok, amiért nem látjátok itt az összes Marvel filmet amit eddig megnéztem, az azért van, mert úgy gondolom, hogy mindegyikből az Originial a legjobb, valamint minek tegyem be a többit, úgyis tudjátok, hogy miről beszélek, és van pár amit még nem láttam, illetve olyan egy részesek is, amelyek nem nyerték el a tetszésemet. A Bosszúállók mint film is nagyon tetszett, nem is számítottam rá, hogy ennyire fog, de meg volt a maga bája. A Pókember filmet is nagyon élveztem benne, hát én szakadtam, a fejemet fogtam, mindent csináltam. Azt hiszem talán ez az egyik kedvenc Marvel filmem, lehet csak azért, mert ez a film kicsit közelebb állt hozzám, hiszen mindenféle Pókember meséken nőttem fel. A Hangya szintén nagyon tetszett, kicsit eltér a hivatalos bosszúállók stílustól, sokkal lazább és jobban hasonlít egy kém sztorira. Hát Thor, jaj. Imádom a pasit meg ahogy játszik, szerintem nagyon jól áll neki ez a szerep, meg a hosszú haj. A sztori elsőre egy kicsit furcsa volt nekem, de végül sikerült ezt a trilógiát is megszeretni.
Az a tény, hogy magamtól úgymond rávetemedtem egy horrorfilmre, mégpedig az Az-ra, hatalmas tapsvihart érdemel, ugyanis hiába szeretem úgymond a horrorokat, soha nem merek megnézni egyet sem. Nos, a film nem volt rossz, volt egy-kettő hátborzongatóbb rész, azonban morbid módon rengeteget nevettem rajta, főleg a horror kliséken, de úgy magában is ez a bohóc egy kész röhej volt. A legjobban mindig azon nevettem, hogy mielőtt rátámadt volna valakire, elkezdte rázni a fejét. Mint valami idegrohamos pitbull, akinek rágót ragasztottak a szőrébe, és próbál megszabadulni tőle :D
Szuperhősökre még visszatérve, a Batman filmek is mostanában előkerültek nálam, habár az eredeti nem tetszett, az újabb feldolgozás már annál inkább, ennél sokkal jobban oda tudtam figyelni, és nem is volt rossz a sztori.
Van itt még film, ne aggódjatok. A kék lagúna számomra már retrónak számít, azonban mégis megnéztem, és valamilyen úton-módon tetszett. Persze a tragikus vég az már annyira nem, de egyébként egy szép történet. Kicsit bugyutácska de ez nem számít.
A két lépés távolságot moziban sikerült megnézni, amolyan csajos program keretében, és meg kell mondjam nem lett rossz. Nem vagyok benne biztos, hogy mindenképpen újranézős film lesz, hiszen a mai világban jelen lévő minden klisét felhasználtak, amit csak lehetett, de szép film volt, a végét meg is könnyeztem. A Test-csere jó kis vígjáték volt, sokat nevettem rajta, tökéletes kis kikapcsoló film, csak úgy mint a Tökalsó is, ez a pali mindig fergetegesen idiótákat játszik. A Charlie angyalai pont azért tetszettek, mert olyan kis bugyuta film, annyira mű hogy már jó volt. A Flashdance most már annyira nem rémlik, de azt tudom, hogy csak háttérnek tettem be az elején, aztán azon kaptam magam, hogy folyton oda-oda nézegettem.
A hihetetlen család 2 premierje annyira nem hozott lázba, most mégis egy kihívás kedvéért megnéztem, és őszintén megmondom, tetszett. Jó volt egy kicsit nosztalgiázni gyerekkorom egyik sokat látott meséjén.
Sosem titkoltam, hogy szeretem a musicaleket, azért mert olyan limonádék, és mert imádom a zenét. Amikor megnézek egyet, hatalmas kedvem támad mindig énekelni és táncolni, habár a tánc miatt már egyszer eltörtem a lábam :D A Hajlakk is pont a limonádésága miatt tetszett, meg persze volt egy mondanivalója is, erről se feledkezzünk meg, egyre több olyan filmet találok, ami nagyon jól mutatja be hogyan is bántak régen a feketékkel az emberek, valamint milyen előítéletesek és sekélyesek voltak.
Csak hogy még egy példát említsek a sekélyes emberek példájára, valamint egy musicalre, A Legnagyobb Showman is erre mutat föl nekünk dolgokat. Habár nem volt olyan nagyon lenyűgöző a film, mint amilyet vártam, de egy kellemes csalódás ért a végére, szépen be tudták fejezni, meg is könnyeztem egy picit.
A Café Society és az Egy hét Marilynnel is a régmúlt amerika híres oldalát mutatja be számunkra, hogy milyen kis ravasz, cselszövések folynak a háttérben, hogy a szerelem néha nem is szerelem, csak vágyódás az izgalom, a siker vagy a pénz iránt, és megmutatja azt is, hogy nem mindig az a heppy endingünk amit mi elképzelünk magunknak. Szép történetek, nem is annyira egyértelmű, de szép jelentéssel. A sok szereplő néha össze tudja keverni a dolgokat, azonban mindkettő szemet gyönyörködtető film volt, mindenképpen javaslom, hogy egyszer mindenki nézze meg őket, ugyanis van benne tanulság.
A kolónia nem a szépsége miatt tetszett meg nekem, nem is azért mert olyan jó a történet, hanem mert egyszerűen borzalmas az, ami a világban folyik évek óta. Ha jól emlékszem, ez is egy igaz történet feldolgozása, és azt kell mondanom, hogy megdöbbentő, hogy ilyen dolgok létezhettek bármikor is a társadalomban. Emma Wattson nagyon jól alakítja a szerelmét megmenteni akaró lányt, egészen elhittem, hogy a valóság ez, amit látok. Soha nem fogom megérteni egyszerű hétköznapi emberként, hogy mi folyik a világ hatalmainak fejében, és mi mindent tartanak a markukban, de ez a film egy nagyon jó példa arra, hogyha valakinek nagy a hatalma, mire képes.
Nem voltam soha túl jóban a történelmi filmekkel, azonban néha ráakadni egy-két gyöngyszemre, amit nagyon tud szeretni az ember. A The White Princess minisorozat nagyon jó módon mutatja be számunkra a történelem egy darabkáját. A The White Queen folytatása, amit nagyon szerettem, hát ez sem okozott csalódást. Nagyon jó a sorozat, ráadásul tényleg elültet egy-két morzsát az ember fejébe.
A séróból egy elkaszált egy évados kis sorozat volt, amit még áprilisban néztem meg. Nos túl sok mindent nem tudok róla mondani, nem forrott ki annyira az évad végére a sztori, hogy a folytatást akarjam, de unaloműzőnek jó.
A Good Trouble 1. évadát sikerült befejeznem még áprilisban, és a véleményem nem változott, szeretem ezt a sorozatot, továbbra is folytatni fogom a nézését, ha ki jön az új évad. Most viszont nem tudom, hogy a This Is Us-sal mi van, hogy lesz-e új évad, meg mikor mert habár az elején nagyon nem tetszett a sorozat, mostanra eléggé megkedveltem ezt a kis furcsa családot, és azért most már kíváncsi vagyok, hogy mi is lesz a végkimenetel, bár én még egy évadra számítok.
Aki nem követi a Riverdalet, nos az nem tudom mit csinál, de azonnal hagyja abba, és kezdje el nézni. Az első évadtól kezdve rá vagyok kattanva a sorozatra, nagyon tetszik, pont olyan, amilyennek lennie kell. Rejtélyes, kalandos, romantikus és gondolkodóba ejt. Meg sem tudom már számolni, hány álmomban jelent meg a Riverdale, kicsit obsessed vagyok, ez tény, de aki egy kis rejtélyre vágyik, az itt megkapja.
Befejeződött a Shadowhunters, most már végérvényesen is. Nos, mit is mondjak róla. Ha elvonatkoztatunk a könyvtől, akkor majdnem egy elég kis patent sorit kapunk, persze ha elvonatkoztatunk a könyvtől, akkor viszont kapunk benne egy csomó plotholet, ami egy kicsit értelmetlenné teszi számunkra az egészet, mégis szép a vége, és csak ez számít, hisze még van remény. Ha viszont figyelembe veszem az összes könyvet, akkor az egész egy nagy bullshit. Az alappillérek megmaradtak, az események is nagyjából, csak a gond az, hogy annyira összevariálták ezt más szereplőkkel, hogy elrontották az egészet. Persze, hozzuk ki mindenből a legjobbat, senkinek ne essen bántódása, ám ez a valóságban - azaz a könyvben - nem egyáltalán nem így van. Nem is voltam megelégedve minden karakterrel, teljesen az ellenkezőjét hozták annak, mint amilyennek kellett volna lenniük. Legnagyobb sajnálatomra Clary is ilyen volt. Habár eléggé hasonlított a Cassandra Clare által megálmodott Claryre szerintem külsőleg, azonban a cserfes, világot megmenteni akaró, makacs hősnő helyett inkább egy nyafizós, kissé ribanc attitűdű lányt kaptunk, aki néha játssza a smartguyt, néha meg az idiótát. Hmm, köszönöm nem. Habár Kathrine jó volt a szerepre, azért számomra mindig is Lily Collins marad Clary.
Sabrina Chilling Adventures. Nos, mit is mondjak. Merőben eltér az eredetitől, a jó helyett itt a sötét felé fordulunk, ami nekem nagyon is bejött. Szinte rekordgyorsasággal néztem meg a két megjelent évadot, és már alig várom a harmadikat. Mindenképpen ajánlom, ha fantasy pótlékra vágytok a kedvenc sorozatotok vége után ugyanis nagyon-nagyon jó. Persze nem tökéletes, melyik sorozat is lenne az, de ahh, nem is tudom mit mondjak. Csak menj és nézd meg.
A Legaciessal kapcsolatban vegyes érzelmeim vannak. Szeretem is meg nem is. Azt hiszem ez az egy évad még nem volt elég arra hogy eldöntsem, hogy is viszonyulok ehhez a sorozathoz. Egy részem szereti, egy részem viszont nagyon is óczkodik az efféle túlfantasyzott világtól, amellyel most ez a sorozat szórakoztatott minket. Azonban akinek hiányzik a Vámpírnaplók, és a The Originals, az ezzel mindkettőből kap egy kicsit vissza, így azért megéri megnézni, legalább ezt az egy évadot.
Na, a Dimension 404 egy nagyon morbid sorozat. Csak ülsz felette tátott szájjal, az agyad ezerrel fut és csak egy dologra tudsz gondolni, hogy What the fuck. Ugyanis amiket mutatnak az hű, egyszerűen elképesztőek. Nem tudom, hogy lesznek-e új részek, melyre azért elég kevés esélyt látok, de azért ezt a kis sorozatot mindenképpen érdemes megnézni, ha valami brainfuck állapotba szeretnétek kerülni, vagy csak szeretnétek használni az fejeteket. Mert itt fogjátok!
Egy kis animés sorozatot is megnéztem, valami jó hosszú címe volt, de én csak annyit jegyeztem meg belőle, hogy Kokkuri-san. Szóval az egész természetesen nagyon morbid, teli plotholelal és furcsasággal, nekem viszont pont ezért tetszett és bánom, hogy nincs belőle több rész, mert még elnéztem volna egy darabig.
A vizsgaidőszak alatt, a nagy tanulások közben is kellett azért néha szünetet tartanom, különben megbolondultam volna, erre pedig tökéletes volt a TLC egyik műsora a Kuponzsonglőrök. Tudom, elég egy bárgyú műsor, de amikor az ember az agyát facsarja egész nap a tanulásban, egy ilyen gondolkodást nem igénylő műsor a tuti. Ráadásul mivel imádom a vásárlást, mindig megdöbbenek, hogy amerikában milyen jól össze lehet hozni a kuponokat. Bár ez az ő logikájukat is minősíti...Hmm.. Na mindegy.
Munka közben, egyetemen, csak úgy tökéletes nézni a SKAM Austint. Elég jó a feldolgozás, nagyon tetszik, bár van egy-két szereplő aki annyira nem szimpatikus nekem. Azért így is előszeretettel követem nyomon.
Még mindig néha az eszembe jut, amikor anno mikor még alig láttam ki a fejemből mennyit ment a TV-ben a Rém rendes család, én pedig mindig leültem a nappaliban nézni, ha éppen ment. Nem sok minden maradt meg belőle, nem is igazán értettem, de jól mulattam rajta mindig. Most nemrég egy kihívás kedvéért elővettem és úgy döntöttem, hogy megnézem már mi is volt az, ami ennyire érdekelt a sorozatban. Nos, őszintén, nem tudom megmondani. Tény, hogy nagyon jókat lehet nevetni rajta, hamar telik vele az idő, és idiótábbnál idiótább helyzetekbe kerülnek drága szereplőink, de azért még mindig várom azt az érzést, miután megnézek egy részt, hogy de jó, nézzük tovább hangulat kapjon el.
Nem csak az új, darkos Sabrinát néztem meg, hanem elkezdtem a klasszikus Sabrina sorozatot is. Mivel a modernebb verziót láttam először, kicsit meg is voltam ütközve, mikor elkezdtem a régit nézni, és azon gondolkoztam, hogy mennyire más a kettő. Igaz, az alapszereplők megvannak, meg néhány dolog így-úgy megegyezik, de merőben más a két sorozat. A régi sokkal pihentetőbb, bár egy kicsit kiakaszt néha Sabrina butasága, azért jó ég, néha nagyon agyhalottnak állítják be szegényt, de alapjában véve tetszik a sorozat. Viszont amikor össze-vissza változtatják a szinkront benne, attól a falra mászok. Megszokok valamit, aztán megváltoztatják, aztán összekeverik, aztán meg megint. Na, ezért nem érdemes hosszú sorozatot szinkronnal nézni.
Gyerekkorom egyik nosztalgikus sorozatát is elkezdtem, a Zack és Cody életét. Soha nem felejtem el, ez mindig ilyen apukás program volt számomra, amikor ment a TV-ben, általában mindig letelepedtünk az ágyra, apu az ebédjével, vagy egy keresztrejtvénnyel, és halálra nevettük magunkat a sorozaton. Így már egy kicsit érettebben nem nevetek annyit rajta, mint régen, de azért egy-két poén néha jól beletalál.
Nem gondoltam volna, hogy egyhamar belekezdek a PLL spinoffjába, úgy gondoltam, hogy várok vele egy picit és majd aztán. De, hát ahogy láthatjátok, ez nem igazán jött össze. Eléggé kíváncsi voltam, és nem is kellett csalódnom. Eddig nagyon tetszik a sorozat, kíváncsi vagyok, hogy mit fognak kihozni belőle. Mondhatjuk úgy is, hogy tipikus PLL.
Egyből két rész is érkezett a Visszatérők új évadjából, ami sokkal megdöbbentőbb mint amire számítottam. Ez csak szimplán olyan, hogy húha, mi folyik itt. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra.
Az Egyszer volt hol nem volt az elején annyira nem fogott meg, kicsit nekem túl sok volt ez a mesék összeolvasztása, aztán most már eléggé meg vagyok vele békülve, tetszik, hogy miképpen láthatjuk a múltat és a jelent, ahogy ugyanazok megtörténnek, és lassan bemutatja nekünk a szereplőket a jelenben, azonban mérges vagyok, hogy Jamie Dornant olyan hamar kiírták a sorozatból. Én azért elnéztem volna még egy darabig szegényt :D
A Kaleido Star gyerekkorom egyik meghatározó sorozata volt, álmodni és remélni tanított, és mindig elkápráztatott. Néhány évente mindig előkapom a sorozatot és mindig ugyanazzal a csodálattal nézem végig, és meglepő, mennyire elfelejtem és mégis mennyire emlékszem rá. Gyönyörű kis anime, olyan, amit szerintem mindenképpen látni kell legalább egyszer. Nem csak valami buta mese, nagyon sok értékkel ismertet meg minket minden részben.
Lassan, de biztosan haladok a Pokémonnal, néha amikor olyan kedvem van, előveszem és megnézek pár részt lazításképpen, így egész emészthető ez a rengeteg rész, és egy kicsit mindig visszaküld a gyermekkorom szebbik részébe.